2014. április 26., szombat

;sok(k) az egész.

Az utóbbi 3 nap is rengetegnek tűnt suliban. Minden tanár be van gőzölve, hogy tanuljunk és
csináljuk, mert nem gondolunk bele milyen gyorsan telik az idő. Jövőhét után (május 5.) kis érettségizni fogunk.  Ezért is vannak meg zakkanva  a tanárok. Ja, és mi is természetesen. Komolyan, én már csak arra várok, hogy túl legyünk ezen az egészen, és vissza térhetünk a kicsivel minimálisabban szabad életformához. Szóóval, igen. Tanulhatunk egy kicsit (nagyon). A helyzet a következő még. Beteg lettem, még szerintem Húsvét vasárnap mert azóta kapar a torkom, és tegnap még sikeresen el is áztam. Úgyhogy, gratulálok magamnak. A mai napom pedig abból állt, hogy felkeltem megnéztem a Star Crossed-ot, és videót szerkesztettem, lézengtem, aztán délután matekoztam. Rengeteget. A barátnőm, aki a szomszédban lakik ő is segített éés, annyira örültem neki, mert rájöttem nem vagyok reménytelen :D Úgyhogy most "happiness" van. Aztán van még az irodalom, amit ki sem nyitottam de ki kellene mert semmit nem tudok az ég világon. A törit tartom a legfontosabbnak, hiszen jövőre abból megyek faktra... Angollal és a spanyollal pedig nem nagyon fogok foglalkozni, azok mennek. Remélem:D Ó, igen! Kiolvastam/megnéztem a Burkot, vagy Burokot nem tudom (sehogy sem hangzik jól), és őszintén szólva tetszett. Ha lesz kedvem, akkor holnap írok egy kis kibeszélőt a filmről is! Azt hiszem mára így ennyi. Fhúú, nagyon kijöttem a blogolásból, ideje visszatérnem :)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése